Adatváltozás, átírás

Fővízmérő átírás

Az 58/2013. (II. 27.) Korm. rendelet alapján a fogyasztó személyében beállt változást a régi és az új fogyasztó együttesen köteles a vízmérőállás megjelölésével a változástól számított 30 napon belül a szolgáltatónak bejelenteni.

A fővízmérő vízdíjfizetőjénél jelentkező változások átvezetését társaságunknál, a mellékvízmérőkkel kapcsolatos változásokat a számlakibocsátó Díjbeszedő Holding Zrt-nél kell az új fogyasztónak kezdeményeznie.

A fővízmérő vízdíjfizetőjének változását az erre a célra rendszeresített nyomtatványon (Változásbejelentő) vagy mindkét fél által aláírt nyilatkozaton (átadás-átvételi vagy birtokba adási jegyzőkönyv) lehet bejelenteni Társaságunknál.

A jegyzőkönyvben az alábbi adatokat kell feltűntetni:

  • az ingatlan, illetve a vízmérőhely pontos címe,
  • a vízmérő gyári száma, mérőállása az átadás napján,
  • az átadás dátuma,
  • a régi és az új vízdíjfizető neve, címe és azonosító adatai.

A kitöltött nyomtatvány/jegyzőkönyv mellett az alábbi dokumentumok beadása szükséges:

  • ha az új fogyasztó magánszemély: a változást igazoló okirat megküldése (adásvételi vagy bérleti szerződés és 1 évnél nem régebbi tulajdoni lap másolata); résztulajdonos változás esetén egy évnél nem régebbi tulajdoni lap;
  • ha az új fogyasztó gazdálkodó szervezet: cégbíróság bejegyzés másolata, aláírási címpéldány;amennyiben a régi fogyasztó is gazdálkodó személy és résztulajdonos váltás történt, akkor szükséges egy nyilatkozat a viziközmű-fejlesztési kontingens átruházásáról is;
  • ha az új fogyasztó intézmény: cégbíróság bejegyzés másolata;
  • társasházzá alakulás esetén: társasházi alapító okirat, közös képviselő megválasztásáról szóló jegyzőkönyv;
  • közös képviselő változás esetén: közös képviselő választásról szóló jegyzőkönyv;
  • halálesetnél: halotti anyakönyvi kivonat másolata, jogerős hagyatéki végzés, vagy egy hónapnál nem régebbi tulajdoni lap.

Amennyiben az ingatlan több személy, szervezet tulajdonában van, akkor szükséges minden tulajdonos hozzájárulása vagy annak jogpótlása. Pénzintézeten keresztül történő fizetés esetén javasolt megadni az új vízdíjfizető bankszámláját vezető pénzintézet nevét, bankszámlaszámát.

Névváltozásnál az alábbi dokumentumok beadása szükséges:

  • intézmény esetében: önkormányzati határozat;
  • magánszemély esetében: anyakönyvi kivonat;
  • gazdálkodó szervezet esetében: cégbíróság bejegyzés másolata, aláírási címpéldány.

Társaságunk a fenti jogszabályban megjelölt határidőn belüli bejelentés elmulasztása esetén a vízmérő késedelmes átírásakor az új fogyasztó részére díjat számít fel.

A díj áfamentes, mértéke: 180 napon túli bejelentés esetén 5.000 Ft/fogyasztási hely, egy éven túli bejelentés esetén 10.000 Ft/fogyasztási hely. Az időszak meghatározásánál a vízmérő átadás-átvétel dátumát és a Társaságunkhoz az igény beérkezése között eltelt időt vesszük figyelembe.

Amennyiben az átadást követő időszakban kiállított számlákat kiegyenlítette, és ezek utólagos módosítását nem kéri, az átadási dátum helyett megjelölheti a folyamatos átadást. Ebben az esetben az átírás továbbra is díjmentes.

 

Sürgősségi átírás

Társaságunk a beadott kérelmeket 30 napos határidővel végzi el. Lehetőséget biztosítunk sürgősségi átírásra díj ellenében (bruttó 2.731 Ft/fogyasztási hely), ebben az esetben a személyes ügyfélszolgálatunkon, e-mailen vagy faxon lehet leadni a kérelmeket és a következő munkanap 10 órától lehet átvenni a személyes ügyfélszolgálaton az elkészült dokumentumokat.

hívja online a vízvonalat
online ügyfélszolgalat
online ügyfélszolgalat hangulatképe

Online ügyfélszolgálatunkat a hét minden napján elérheti.

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid21mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség441µS/cm
pH7,62 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid23mg/l
Vas18µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség457µS/cm
pH7,59 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid21mg/l
Vas18µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség433µS/cm
pH7,61 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid21mg/l
Vas24µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség441µS/cm
pH7,61 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid20mg/l
Vas40µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát8,7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség402µS/cm
pH7,63 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid21mg/l
Vas22µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH7,62 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid20mg/l
Vas23µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát8,5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség464µS/cm
pH7,63 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,32mg/l
Klorid21mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség466µS/cm
pH7,64 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid22mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség450µS/cm
pH7,62 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,32mg/l
Klorid21mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát8,7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség408µS/cm
pH7,63 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid22mg/l
Vas26µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység138mg/l CaO
Vezető képesség466µS/cm
pH7,55 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid21mg/l
Vas18µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség472µS/cm
pH7,58 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid22mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség449µS/cm
pH7,60 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid21mg/l
Vas33µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség427µS/cm
pH7,63 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid21mg/l
Vas19µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség438µS/cm
pH7,64 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,33mg/l
Klorid21mg/l
Vas23µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát8,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH7,63 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid23mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység136mg/l CaO
Vezető képesség463µS/cm
pH7,62 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,32mg/l
Klorid27mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység158mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH7,55 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid25mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység152mg/l CaO
Vezető képesség540µS/cm
pH7,48 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid27mg/l
Vas32µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség570µS/cm
pH7,46 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid27mg/l
Vas28µg/l
Mangán8µg/l
Nitrát11,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység160mg/l CaO
Vezető képesség583µS/cm
pH7,46 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid27mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység165mg/l CaO
Vezető képesség557µS/cm
pH7,51 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid29mg/l
Vas18µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát12,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység172mg/l CaO
Vezető képesség574µS/cm
pH7,45 
Budaörs
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid22mg/l
Vas22µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység136mg/l CaO
Vezető képesség417µS/cm
pH7,60 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid22mg/l
Vas14µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát11,5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység137mg/l CaO
Vezető képesség472µS/cm
pH7,60 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid29mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység171mg/l CaO
Vezető képesség551µS/cm
pH7,45 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,36mg/l
Klorid30mg/l
Vas11µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység166mg/l CaO
Vezető képesség595µS/cm
pH7,48 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid22mg/l
Vas16µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség433µS/cm
pH7,54 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid20mg/l
Vas16µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség469µS/cm
pH7,65 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid21mg/l
Vas22µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát9,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség456µS/cm
pH7,65 
vizminőség lapozás jobbra
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
munkatérkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében.

utcakereső
hívja online a vízvonalat