Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

150 év a Főváros biztonságos ivóvízellátásának szolgálatában 2018. március 5.

A Fővárosi Vízművek 1868 óta van jelen a nap 24 órájában a budapestiek otthonában

Hagyomány és innováció a mottója a Fővárosi Vízművek 2018-as, jubileumi évének. A másfél évszázados múltra visszatekintő, a hagyományokra és az elődökre büszke, de megújulni képes, az új szemléletmódnak és technológiának tág teret biztosító, a szolgáltatói és műszaki tevékenységét folyamatosan fejlesztő társaság egész éven átívelő eseménysorozatának középpontjában a fővárosi víziközmű-szolgáltatás történelmének és hátterének bemutatása áll. 

2018 a Fővárosi Vízművek történetében fontos mérföldkő, hiszen másfél évszázaddal ezelőtt, 1868-ban létesült az Első Pesti Vízmű a Flotillenplatzon, a mai Parlament helyén. Ekkortól számítjuk a Fővárost azóta is egészséges ivóvízzel ellátó társaság történelmét. Az elmúlt 150 évben a fővárosiak és mind több agglomerációban élő mindennapjai elképzelhetetlenek lettek volna a Fővárosi Vízművek tevékenysége nélkül, amely – hála elődeinknek a technológia kialakítása során tanúsított előrelátásának és a másfél évszázad alatt egymást váltó szakemberek felhalmozott tudásának és tapasztalatának – a háborúk és forradalmi események alatt is mindvégig folyamatos és magas színvonalú volt. Napjainkban pedig elmondhatjuk, hogy a Fővárosi Vízművek nemcsak hazai viszonylatban számít a víziközmű-szolgáltatás meghatározó tényezőjének, hanem mind több sikeres nemzetközi projekt is kötődik a társaság nevéhez.  

Bár azt az elvet követjük, hogy egy ivóvíz-szolgáltató akkor teszi jól a dolgát, ha láthatatlan, ezt az évfordulót kivételesen szeretnénk arra is felhasználni, hogy az ellátási területünkön élőkkel több személyes találkozás során jobban megismertessük tevékenységünket, azt a szép és felelősségteljes munkát, amit kollégáink a háttérben nap nap után végeznek a biztonságos és magas színvonalú vízszolgáltatás érdekében, és ily módon is felhívjuk a figyelmet a világ számos táján napjainkban mind inkább felértékelődő egészséges ivóvíz értékére és fontosságára.

Az évforduló alkalmából a Fővárosi Vízművek emblémája is kiegészült egy, a 150 éves történelemre való utalással. 2018-ban a Víz Világnapjához kapcsolódóan a jövő nemzedéke, az iskolai csoportok számára megnyílnak a társaság nagyközönség elöl egyébként elzárt létesítményeinek kapui, kezdve a Fővárosi Vízművekkel szinte egyidős, 1869-1871. között épített, építészeti megoldásait és esztétikai értékét tekintve is rendkívüli, a mai napig üzemelő Kőbányai medencétől egészen a legújabb és legkorszerűbb technológiát felvonultató, Közép-Európa legjelentősebb környezetvédelmi beruházásaként megépült Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepen át a közelmúltban átadott Budakeszi Szennyvíztisztító Telepig. „150 előadás az iskolákban” címmel cégtörténeti és szemléletformáló előadássorozat keretében első kézből, az egy-egy óra idejére tanárokká váló Vízműves munkatársak közvetítésével ismerkedhetnek a társaság szolgáltatási területén tanuló diákok a fővárosi vízellátás múltjával és jelenével. A megújult személyes ügyfélszolgálati irodában pedig minden 150. ügyfélnek ajándékkal kedveskednek.

Az év során időről időre újabb meglepetésprogramra számíthatnak mindazok, akik a mindennapokban a csapból folyó vízen keresztül már jó ismerősei a társaságnak, de a kulisszák mögött folyó munkáról talán kevesebbet tudnak. Így válhat a szolgáltató és a szolgáltatást igénybe vevők számára 2018 az egészséges ivóvíz és a biztonságos ivóvízellátás évévé. 

online ügyfélszolgalat
online ügyfélszolgalat hangulatképe

Online ügyfélszolgálatunkat a hét minden napján elérheti.

víminőség
vizminőség lapozás balra
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid27mg/l
Vas25µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység187mg/l CaO
Vezető képesség620µS/cm
pH7,4 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid23mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség459µS/cm
pH7,5 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség462µS/cm
pH7,5 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid28mg/l
Vas<5µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység168mg/l CaO
Vezető képesség698µS/cm
pH7,3 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid43mg/l
Vas<5µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát21mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység220mg/l CaO
Vezető képesség596µS/cm
pH7,4 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas12µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség458µS/cm
pH7,5 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas12µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség461µS/cm
pH7,5 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid20mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség461µS/cm
pH7,6 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid25mg/l
Vas12µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység136mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH7,6 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid18mg/l
Vas7µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység119mg/l CaO
Vezető képesség456µS/cm
pH7,5 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid19mg/l
Vas<5µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH7,6 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas<5µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység141mg/l CaO
Vezető képesség504µS/cm
pH7,5 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid30mg/l
Vas23µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség610µS/cm
pH7,5 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid28mg/l
Vas8µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát14mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség482µS/cm
pH7,6 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid31mg/l
Vas11µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység180mg/l CaO
Vezető képesség620µS/cm
pH7,4 
Tököl
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid39mg/l
Vas36µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát21mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység216mg/l CaO
Vezető képesség631µS/cm
pH7,5 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid22mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység138mg/l CaO
Vezető képesség449µS/cm
pH7,5 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid21mg/l
Vas12µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség448µS/cm
pH7,5 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség457µS/cm
pH7,5 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid21mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH7,6 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid20mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség444µS/cm
pH7,6 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas12µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység131mg/l CaO
Vezető képesség486µS/cm
pH7,5 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid24mg/l
Vas12µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid22mg/l
Vas16µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség470µS/cm
pH7,5 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid22mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség456µS/cm
pH7,6 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid25mg/l
Vas13µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség509µS/cm
pH7,5 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid22mg/l
Vas43µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység128mg/l CaO
Vezető képesség450µS/cm
pH7,6 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid22mg/l
Vas11µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység132mg/l CaO
Vezető képesség445µS/cm
pH7,5 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid21mg/l
Vas20µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség466µS/cm
pH7,5 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid27mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség540µS/cm
pH7,5 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid28mg/l
Vas17µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység163mg/l CaO
Vezető képesség562µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid30mg/l
Vas28µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát11mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység171mg/l CaO
Vezető képesség580µS/cm
pH7,4 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid29mg/l
Vas15µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység175mg/l CaO
Vezető képesség602µS/cm
pH7,5 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid29mg/l
Vas13µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,05mg/l
Összes keménység171mg/l CaO
Vezető képesség599µS/cm
pH7,4 
vizminőség lapozás jobbra
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
munkatérkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső
hívja online a vízvonalat

Ez a honlap sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához. További információ: Adatvédelmi nyilatkozat

Elfogadom