A káposztásmegyeri telep
A pesti végleges vízmű, vagyis a káposztásmegyeri vízmű építése 1893-tól 1904-ig tartott, összhangban a hozzá tartozó csőhálózat és a 17 000 köbméteres Gellért-hegyi medence megépítésével. A rendszer eredetileg három fő részből állt, a főtelepi 1. és II. Gépházból, az 1. számú átemelő telepből (ma: Balparti 1. és Szigeti 1.) és a II. számú átemelő telepből (ma: Balparti II. és Szigeti II.) A gépházakba gőzgépek kerültek, mert - úgy tűnik - nem találták elég megbízhatóaknak az akkor már létező villamos rendszereket. A kortársak véleménye szerint ekkor Európa egyik legkorszerűbb és legszebb vízműve épült fel.
Ez az üzemeltetési mód az 1930-as évekig maradt fenn. Ekkor kezdődött meg a nagyszabású megújítási munka, melynek legfontosabb eleme az akkorra már megbízhatóvá vált elektromos üzemre való áttérés volt. A kazánházak helyére transzformátorállomásokat, míg a széntárolókba olajtartályokat telepítettek. Az vízátemelő-telepeken szintén elektromos gépeket építettek be. Ebben az évtizedben a Szentendrei-sziget horányi és monostori partszakaszán további kúttelepek épültek, amelyek vizét részben a főtelep, részben az akkor épült békásmegyeri gépház felé - úgynevezett bújtatón keresztül - juttatták el. A háborús években jelentősebb fejlesztési munkát nem folytattak.
Növekedett a vízigény, bővült a kapacitás
Az egyre növekvő vízigény kielégítésére 1959-60-ban a Főtelepi II. gépház oldaltermében kialakították az úgynevezett Worthington-gépházat, ahol a kapacitás bővítésére beépítettek két szivattyút. 1963-65 között - ugyancsak a főtelep területén - épült meg az iker- és a tartalékcsatorna között a III., REKO (rekonstrukciós) gépház két Ganz-szivattyúval. Végül 1970 és 75 között készült el a Szilas-pataktól északra, szintén az említett csatornák között helyet kapva a IV., nagynyomású gépház hat függőleges tengelyű szivattyúval. Közben természetesen a termelőkapacitás is bővült, a szigeten megépültek a pócsmegyeri, a surányi, tahi és kisoroszi kútsorok. Ezzel a sziget "megtelt".
Modernizáció az ezredfordulón
Végül, de nem utolsó sorban 1999 novemberében elkészült az északi számítógépes, automatikus üzemirányító rendszer. Ennek keretében tizenkilenc termelőtelep és gépház, a szükséges fertőtlenítést végző, klóradagoló berendezésekkel, három főnyomó gépház, az ezeket ellátó 10 kV-os alállomások, a kábelrendszerek kapcsolási és mérésvédelmi rendszerével szerveződtek számítógépes üzemirányítás alá. A távműködtetésen túlmenően a központi mérésadatgyűjtő kijelzi a mindenkori üzemi adatokat és a fajlagos energiafelhasználást. A számítógép az üzemi adatokat tárolva képezi ezek időbeli lefolyását, a kezelő munkájának hatékony ellenőrzéséhez, az elektronikus napló rögzítéséhez.
Az északi új üzemirányítási rendszer a délen kiépülttel együtt csatlakozik a központi diszpécserrendszerhez, így a fajlagos energia-, illetve költségfigyeléssel lényegesen hatékonyabb az üzemelés.
...és a többi meghatározó vízműtelepünk
Békásmegyeri telep
A Szentendrei-szigeten termelt vízmennyiség a Balparti telepek és a Békásmegyeri telep között oszlik meg. A víz ide is a Duna alatti bujtatókon érkezik, és a régi, 1934-ben és 36-ban, és az új, bővítésként, 1977-ben épült gépház szivattyúi nyomják a csőhálózatba. A telepről kiinduló két 800 milliméteres és egy 1200 milliméteres fővezetékek a budai oldalt látják el, végpontjaik a krisztinavárosi, illetve Gellért-hegyi medencék. A régi gépházban helyezték el a békásmegyeri lakótelep ellátására szolgáló gépeket, melyek a Rókahegyi medencét töltik. A telep területe egy többhektáros park, ahol a társaságunk üdülője is helyet kapott.
Budaújlaki telep
Az óbudai Duna-parton épült 1881-ben az első budai végleges vízmű, amely ma a legrégebbi, működő gépházunk. Kettős szerepe van: egyrészt kitermeli a Duna-parti és a margitszigeti kutak egy részének vizét, azt beemeli a Békásmegyer és Krisztinaváros közötti vezetékekbe. Másrészt ugyanebből a rendszerből emeli a vizet a hegyvidékre: a Rózsadombra, a Józsefhegyre és a Csatárkadűlőre.
Krisztinavárosi telep
A telep területén levő két medencében tárolt - a békásmegyeri telepről kapott - vizet a közép-budai területre szolgáltatja. Az ellátási terület domborzati viszonyai miatt a gépek négy zónára dolgoznak: a lipóti, vári, Sas-hegyi és a Diana úti gépház. Ez utóbbi ismét három zónára ad vizet: alsó- és felső szabadság-hegyi, és az Eötvös úti torony zónájába. A lipóti zónából emel át a Budakeszi úti gépház Budakeszire, a Bükkfa utcai gépház pedig Pesthidegkútra. A krisztinavárosi telep területén található az 1882-ben, gőzgépes üzemre épült gépház, amely ma az áramellátási zavarok esetén működő áramfejlesztő generátort rejti.
Csepeli telep
A főváros területének egyoldali, északról való ellátása azt jelentené, hogy a déli területeken nyomáshiányok, ellátási nehézségek lépnének fel. Már jó 50 évvel ezelőtt kiépültek Csepel-szigeten az akkor még szigetszentmiklósinak nevezett gépháznál az első kutak, a termelt víz így "ellennyomást", ellátási biztonságot adott a városnak. Mára a nagy-Duna-ági oldalon kiépült a csepeli, tököli, szigetújfalui és ráckevei csáposkútsor, melyek vizét alacsony nyomású csőrendszer szállítja a gépházba. A Duna vize a főváros alatti szakaszon szennyvízzel terheltebb, mint az északibb szakaszon, ennek következtében a kutak egy részének vizében vas- és mangánszennyezettség mutatható ki. A vas- és mangánionok eltávolítására Ráckevén és Csepelen egy-egy vízkezelő mű épült. A kezelés eredményeképpen a kiadott víz kifogástalan minőségű.
Itt, a csepeli gépházban épült meg az első számítógépes diszpécserrendszer, amely révén a Csepel-szigeti termelőtelepek és a kezelőművek munkája ellenőrizhető, irányítható. A gépház a hálózaton keresztül a kőbányai és a Gilice téri medencéket tölti.
Kőbányai telep
A főtelep és Csepel az úgynevezett pesti alapzónát táplálja. Ennek területe a legnagyobb: határai a Duna, északon Újpest, keletről a Hungária körút és Könyves Kálmán körút vonala, Csepel, valamint Kelenföld és Budafok alsó része. Tároló medencéi - a Budán levő Gellért-hegyi - a pesti rákosszentmihályi, kőbányai és Gilice téri. Ettől a zónától keletre terül el a kelet-pesti felső zóna, melyet az említett három pesti gépház tölt, medencéje a Cinkotai úton van. A kőbányai telep területe egy kisebb arborétum, ahol több ritka növényfaj is található. Itt van a vízellátási rendszer legrégibb, ma is működő műtárgya, az 1868-71-ben, téglából épült 2 × 11000 köbméteres medence. Bővítésként 1970-ben egy 4 × 5 000 köbméteres medence is épült. (Ezek helyigénye miatt kellett lebontani a víztornyot.) A gépház a kelet-pesti felső zónát, magát Kőbányát, a Cinkotai úti medencét, ezen keresztül pedig a XVII. kerületet is ellátja.
Rákosszentmihályi telep
A telep a múlt század 70-es éveiben történt fejlesztések része. Itt épült egy 10 000 köbméteres vasbeton, "zongora alakú" medence, amely a pesti alsó zóna része. A mellette létesített modern gépház ebből a medencéből a kelet-pesti felső zónába szolgáltat vizet. Ellátási területe Rákosszentmihály, Sashalom, Mátyásföld és Cinkota.
Gilice téri telep
A telep egy jellegzetes kör alakú területen, a Gilice téri körforgalmú terület közepén helyezkedik el. Az első, kör alakú medence Kispest, illetve a Wekerle-telep ellátására létesült. Az 1950-es egyesítéskor a Vízművek átvette, és ezt követően új medencék is épültek, melyeket a csepeli gépház tölt. A szintén ebben az időben átadott új gépház a medencék vizét a Lakatos utcai víztoronyba emeli, ellátva ezzel a kispesti és pestszentlőrinci lakótelepek toronyházait.
Budapest 60 zónája
A főváros vízellátó hálózatában mintegy 60 zónát különböztetünk meg. A fontosabb létesítményeken kívül még mintegy 90 különböző méretű, kapacitású gépház van. Ezek részben a hegyvidéki kisebb zónákat szolgálják, részben a lakótelepek ellátására épültek.
