Budapest Főváros

Leolvasás, számlázás

A Fővárosi Vízművek Zrt. elsődleges feladatának tekinti, hogy a fogyasztók elvárásainak figyelembevételével folyamatosan fejlessze szolgáltatásait, ügyfélszolgálati tevékenységét. Ennek érdekében egy minden elemében korszerű informatikai háttéren alapuló, rugalmas számlázási rendszer bevezetését alkalmazzuk saját számlázású ügyfeleink részére.

Leolvasás

A fővízmérőket munkatársaink, alvállalkozóink ügyfélszegmenstől függően havonta, kéthavonta, hathavonta olvassák le, és ennek alapján, illetve a köztes időkben a fogyasztóval egyeztetett részérték vagy a bediktált óraállás alapján készül el a vízdíjszámla. Abban az esetben, ha a fővízmérő nem működik, a számlakészítés alapja a korábbi év azonos időszakának átlagfogyasztása.

Számlázás

Egyéni fogyasztóinknak kéthavonta, gazdálkodó szervezetek részére havonta küldünk vízdíjszámlát. Ön - attól függően, hogy milyen jellegű lakóingatlanban él, illetve vállalkozása milyen típusú ingatlanban működik - társaságunk, vagyis a Fővárosi Vízművek Zrt.vagy a Díjbeszedő Holding Zrt.által kiállított vízszámlát kap kézhez.

Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a számlák hátoldalán olyan aktuális információkat találhat, amelyek segítik és megkönnyítik az Ön tájékozódását a vízszolgáltatással kapcsolatban.

Számlázás a gazdálkodó szervezeteknél

Gazdálkodó szervezetek részére havonta küldjük meg a vízdíjszámlát. Gazdálkodó szervezet esetén a leolvasások közti hónapban arányosítással, a megelőző időszakok átlagfogyasztása alapján készül a számla. A tényleges fogyasztás elszámolására a leolvasás alapján történő számlázáskor, a részszámla figyelembevételével kerül sor.

Ön - attól függően, hogy milyen jellegű lakóingatlanban él, illetve vállalkozása milyen típusú ingatlanban működik - társaságunk, vagyis a Fővárosi Vízművek Zrt., más esetben a Díjbeszedő Holding Zrt.által kiállított vízszámlát kap kézhez. A mintaszámla megtekintése.

Aktuális információk a számlán

Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy a számlák hátoldalán olyan aktuális információkat találhat, amelyek segítik és megkönnyítik az Ön tájékozódását a vízszolgáltatással kapcsolatban.

Gyakori kérdések - válaszaink

  • Mekkora a reális, elfogadható vízfogyasztás?

A kommunális vízellátás fajlagos vízigényének meghatározására a Műszaki Irányelv (MI-10-158-158-1.) útmutatásait célszerű figyelembe venni. Egy átlagos fővárosi család (4 fő) napi vízfogyasztása kb. 0,6 m3.

 

Főmérők és mellékvízmérők leolvasása

Főmérők

  • Mi történik, ha a leolvasó munkatárs az ügyfél távolléte miatt nem tudja leolvasni a vízmérő állását?

Munkatársunk ilyen esetben értesítést hagy a fogyasztónál az ismételt leolvasás időpontjáról. Ha az ügyfél távolléte miatt az így megjelölt időpontban sem lehetséges a leolvasás, akkor a Fővárosi Vízművek Zrt. a fogyasztó korábbi átlagos fogyasztását alapul véve, becsült fogyasztásról állít ki számlát.

  • Mikor oldja meg a szolgáltató, hogy a főmérő és a mellékmérők azonos időpontban legyenek leolvasva?

Az egyes társasházakban a lakások nagy száma miatt, illetve azért, mert a leolvasó munkatárs sok esetben nem jut be a lakásba, nincs lehetőség arra, hogy a mellékmérők leolvasása egy időpontban történjen.

Mellékmérők

  • Mit lehet tenni, ha nem engedi be a leolvasót az elkülönített vízfelhasználó?

A Közös képviselő ellenőrző leolvasást kérhet a Díjbeszedő Holding Zrt.-tól.
Két egymást követő számlázási ciklusban készült 0 m3-es számla elkészülte után a Fővárosi Vízművek Zrt. a számlázást megszüntetheti a Mellékmérős díjmegosztási szerződés 12. pontja szerint.

  • Miért nem lehet telefonon bediktálni a mellékmérők állását, hiszen a Díjbeszedő Holding Zrt. számláján az Fővárosi Vízművek Zrt. telefonszáma van feltüntetve?

Be lehet jelenteni, de mivel a lakásmellékmérők számlázását a Díjbeszedő Holding Zrt. végzi, a Fővárosi Vízművek Zrt. csak továbbítja hozzá az így kapott adatokat. Ezért gyorsabb lesz az ügyintézés, ha az ügyfél közvetlenül a Díjbeszedő Holding Zrt.-hez fordul.

Főmérők és mellékmérők számlázása

Főmérők

  • Miért van szükség a főmérős számlázásra, ha mindenkinek van mellékmérője?

A vízdíjszámlázás alapja a főmérő állása. A mellékmérő csak a társasházon belüli pontos költségmegosztásra szolgál. Vannak olyan okok - így például a mellékmérők által nem mért szakaszon vételezett vízmennyiség, a belső hálózat sérüléséből fakadó veszteség, a mellékmérők nagyobb pontatlansága - amelyek elengedhetetlenné teszik a főmérős számlázást.

  • Miért nem számláznak az új főmérőre, mikor már fél éve fogyasztunk?

Mert a számlázásba vétel csak a bekötés aktualizálása után lehetséges, emellett mindez még sajnálatos technikai okok miatt fordulhat elő.

  • Miért nem mondhatja le a számlázást (az adásvételt követően) a régi tulajdonos?

Mert a folyamatos szolgáltatásért a tulajdonosnak kell fizetnie. A tulajdonosok (régi és az új) egyetemlegesen felelősek a vízdíj megfizetésért. (Átíratáshoz az új tulajdonos nyilatkozata is szükséges, mert új jogviszony keletkezik.)

  • Milyen vízdíjfizetési lehetőségeik vannak egy társasházon belüli fogyasztóknak?

Vagy a felszerelt mellékmérők jelzése szerint fizetnek, vagy a társasház döntése alapján a társasházi alapító okiratban meghatározott módon.

  • Miért nem számlázható külön a közösen használt helyiségekben felhasznált vízmennyiség? (WC; kerti csap stb.)

Az egyes ingatlanokon belüli vízdíjmegosztásra önálló bérleményként, illetve telekkönyvi albetétként (pl. önálló lakás) van lehetőség. A közös használatú helyiségek (közös WC), e feltételnek nem felelnek meg, az ott elfogyasztott vízmennyiség ugyanis közösségi fogyasztásnak minősül, így a díjfizetési kötelezettség is a közösséget terheli.

  • Miért a főmérős fizet akkor, ha a Díjbeszedő Zrt. nem jutott hozzá a mellékmérő aktuális állásához?

Az Üzletszabályzat és a Mellékmérős díjmegosztási szerződés értelmében a mellékmérős fogyasztó köteles az értesítés szerinti időpontban a mellékmérők leolvashatóságát a Szolgáltató megbízottja részére biztosítania, ellenkező esetben 0 m3 fogyasztású mellékvízmérős számla készül.

Mellékmérők

  • Mellékmérők esetében mi a fővízmérős (közös képviselő) vízdíjfizetőnek, a Díjbeszedő Holding Zrt.-nek és a Vízműveknek a feladata?
    • A közös képviselő feladata a mérők számlázásba vételéhez való hozzájárulás, majd a mérők és a számlázás ellenőrzése.
    • A Fővárosi Vízművek Zrt. feladata a szerződés megkötése, valamint a mellékmérős fogyasztó és a közös képviselő együttes kérésére a szerződés megszüntetése.
    • A Díjbeszedő Holding Zrt. feladata a mellékmérővel rendelkező társasházak fő- és mellékmérőinek leolvasása, számlázása.

 

  • Mikor kerülnek a lakás-mellékvízmérők főmérős státusba?
    • A szolgáltatónak a szolgáltatási kötelezettsége és az ellátás minőségéért való felelőssége a szolgáltatási pontig áll fenn, mely jelenleg a bekötési vízmérőnek felel meg. Ez azt jelenti, hogy a csőhálózat, valamint a bekötési vízmérő a szolgáltató tulajdonában van, míg a főmérő utáni vezetékszakasz és a mellékmérők a fogyasztó tulajdonai.
    • A fővízmérőt a szolgáltató építi be, az ingatlan vízhálózatának mérésére szolgáló bekötővezeték végpontjára. A mellékvízmérőt a fogyasztó építi be, amely az ingatlan vízfogyasztásának egy részét méri, emiatt nem kerülhet főmérős státusba.

 

  • Mit lehet tenni, ha az egyik lakó nem fizet, vagy ha "érthetetlenül" kevesebbet fizet?

A Szolgáltatási szerződésben megjelölt tulajdonos intézkedhet a vízdíjfizetés módjának visszaállításáról (például közös költségbe visszaépítéséről).

  • Mit lehet tenni, ha a tulajdonostársak nem járulnak hozzá a mellékvízmérő számlázási nyilvántartásba vételéhez?

A tulajdonosok által meghatározott módon (például tulajdoni hányad arányában), magánvízmérőt lehet felszerelni, vagy közös megegyezés alapján lehet az egy főre jutó vízfogyasztást meghatározni, esetleg peres úton bírósági segítséget kérni a saját fogyasztás mérési jogának érvényesítésére.

  • Ha a Díjbeszedő Holding Zrt. számlatartozást jelez, miért nem lehet azt a Vízműveknél rendezni?

Mert a Díjbeszedő Holding Zrt.-vel kötött megállapodás értelmében ez nem lehetséges, hiszen a tartozást a számlakibocsátóhoz kell befizetni.

  • Mi történik akkor, ha a fogyasztó a vízdíjat a számlán megjelölt határidőre nem egyenlíti ki?

Ebben az esetben a Fővárosi Vízművek Zrt. levélben értesíti a fogyasztót az elmaradásról.

  • Mi történik akkor, ha a tartozást a fogyasztó ezután sem rendezi?

A Fővárosi Vízművek Zrt. ismételten felszólítja a fogyasztót az értesítő levélben szereplő tartozása, illetve a keletkezett újabb tartozásai rendezésére. Ha ez a fizetési felszólítás is sikertelennek bizonyul, a Fővárosi Vízművek Zrt. a fogyasztót az ivóvíz-szolgáltatásból kizárja, vagy fizetési meghagyás kibocsátásával a tartozás rendezését jogi útra terelheti. A fizetési meghagyásra adott ellentmondás esetén a tartozást peresíti.

  • Késedelmes fizetés esetén felszámít-e az Fővárosi Vízművek Zrt. késedelmi kamatot?

Igen, a szolgáltatási szerződésben, illetve a Ptk. rendelkezései szerinti késedelmi kamatot számít fel.

hívja online a vízvonalat
online ügyfélszolgalat
online ügyfélszolgalat hangulatképe

Online ügyfélszolgálatunkat a hét minden napján elérheti.

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid24mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység146mg/l CaO
Vezető képesség498µS/cm
pH7,50 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid25mg/l
Vas26µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség499µS/cm
pH7,50 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid24mg/l
Vas19µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség503µS/cm
pH7,50 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,37mg/l
Klorid25mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység153mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH7,49 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid25mg/l
Vas36µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség501µS/cm
pH7,48 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid24mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH7,49 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid25mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség513µS/cm
pH7,46 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid26mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység155mg/l CaO
Vezető képesség526µS/cm
pH7,46 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid27mg/l
Vas24µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység166mg/l CaO
Vezető képesség555µS/cm
pH7,45 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid25mg/l
Vas37µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség509µS/cm
pH7,48 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid28mg/l
Vas16µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység172mg/l CaO
Vezető képesség584µS/cm
pH7,47 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid25mg/l
Vas15µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség517µS/cm
pH7,51 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid25mg/l
Vas36µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség513µS/cm
pH7,49 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid26mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység158mg/l CaO
Vezető képesség529µS/cm
pH7,50 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid26mg/l
Vas44µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység157mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH7,49 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,33mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség510µS/cm
pH7,48 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség522µS/cm
pH7,49 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,32mg/l
Klorid31mg/l
Vas37µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység195mg/l CaO
Vezető képesség654µS/cm
pH7,41 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid30mg/l
Vas34µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység182mg/l CaO
Vezető képesség621µS/cm
pH7,42 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid34mg/l
Vas41µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát13,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység211mg/l CaO
Vezető képesség713µS/cm
pH7,43 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,34mg/l
Klorid34mg/l
Vas46µg/l
Mangán17µg/l
Nitrát13,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység208mg/l CaO
Vezető képesség704µS/cm
pH7,42 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid33mg/l
Vas50µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység221mg/l CaO
Vezető képesség738µS/cm
pH7,43 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid34mg/l
Vas27µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát13,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység205mg/l CaO
Vezető képesség698µS/cm
pH7,43 
Budaörs
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid26mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység162mg/l CaO
Vezető képesség550µS/cm
pH7,53 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid27mg/l
Vas18µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát16,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség544µS/cm
pH7,50 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid34mg/l
Vas22µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát13,3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység222mg/l CaO
Vezető képesség735µS/cm
pH7,41 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid34mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát13,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység219mg/l CaO
Vezető képesség723µS/cm
pH7,46 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség520µS/cm
pH7,54 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid25mg/l
Vas18µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát15,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség510µS/cm
pH7,49 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid26mg/l
Vas55µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát14,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység155mg/l CaO
Vezető képesség520µS/cm
pH7,54 
vizminőség lapozás jobbra
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
munkatérkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében.

utcakereső
hívja online a vízvonalat