Budapest Főváros

A 38/1995. (IV. 5.) vízszolgáltatásról szóló Korm. rendelet 9. § (6) szerint Társaságunk a vízszolgáltatást a fogyasztó kérésére szüneteltetheti.

Ez akkor indokolt, ha az ingatlanon tartósan nincs vízfogyasztás, de a bekötő vezetékre a jövőben még szükség lesz. Szüneteltetéskor Társaságunk a mérőt leszereli, a bekötővezetéket ledugózza, az utcai főelzárót lezárja. Így a belső hálózaton minimális a csősérülés miatti vízelfolyás esélye, és ez biztonságot jelent a fogyasztónak.

A szolgáltatás igénybevételének feltételei:

  • Kitöltött Megrendelés ivóvíz-szolgáltatás szüneteltetéshez nyomtatvány (www.vizmuvek.hu honlapról letölthető). A nyomtatványon a megrendelőnek nyilatkoznia kell arról, hogy az ingatlanon nincs fogyasztás.
  • Ha a fogyasztó nem, vagy csak részben tulajdonosa az ingatlannak, illetve több tulajdonos esetén, minden érintett hozzájárulása szükséges a szüneteltetéshez.
  • A fogyasztónak rendelkeznie kell aláírt Szolgáltatási szerződéssel.
  • Amennyiben tűzivíz mérő vagy NA80-as, illetve ennél nagyobb átmérőjű mérő szüneteltetését kérik, a területileg illetékes Tűzoltóság írásos engedélye szükséges a fogyasztási hely és a mérő gyári számának megjelölésével.

A szüneteltetés időkorlát nélküli, költségei a fogyasztót terhelik, a költség tartalmazza a vízszolgáltatás visszaállítását is.

A szüneteltetés díja* mérőnként:

Mérő átmérője Ár

NA 13

27 940 Ft

NA 20

28 067 Ft

NA 25

28 194 Ft

NA 50

32 004 Ft

2 db NA 20 ikermérő

39 497 Ft

2 db NA 25 ikermérő

42 164 Ft
 

*Az NA 50 átmérőnél nagyobb mérők esetén Társaságunk egyedi kalkuláció alapján állítja ki a számlát.

Az ügyintézés menete

Szüneteltetési szándékát jelezheti személyesen, levélben, a Megrendelés ivóvíz-szolgáltatás szüneteltetéshez nyomtatvány kitöltésével. A feltételek ellenőrzését követően a kért szolgáltatásról számlát állítunk ki.

A munkát abban az esetben végezzük el, ha a szolgáltatás díja beérkezett Társaságunkhoz. A szüneteltetés végrehajtásának időpontjáról munkatársaink írásban, vagy telefonon tájékoztatják. A szüneteltetés végrehajtásához szükséges az Ön vagy írásos meghatalmazással rendelkező megbízottjának jelenléte, munkatársaink bejutásának biztosítása. Feltétel a tiszta vízmérőakna, melyről a fogyasztónak kell gondoskodnia. Amennyiben a jelzett időpont nem megfelelő, lehetősége van módosítást kérni e-mailben vagy telefonon. A munka elvégzése után a fogyasztónak a vízmérőhelyet (aknát) továbbra is tisztán és hozzáférhető állapotban kell tartania, függetlenül attól, hogy a mérő már nincs a helyszínen.

A fogyasztási helyet a munka elvégzése után továbbra is számlázásban tartjuk, de a számla értéke 0 m3 lesz.

Amennyiben a helyszínen Társaságunk munkatársai vízvételezést észlelnek, a szüneteltetés elvégzését megtagadják, illetve utólagosan visszaállítják, ilyen esetekben a költségek visszatérítése nem áll módunkban.

hívja online a vízvonalat
online ügyfélszolgalat
online ügyfélszolgalat hangulatképe

Online ügyfélszolgálatunkat a hét minden napján elérheti.

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid24mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység146mg/l CaO
Vezető képesség498µS/cm
pH7,50 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid25mg/l
Vas26µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség499µS/cm
pH7,50 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid24mg/l
Vas19µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség503µS/cm
pH7,50 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,37mg/l
Klorid25mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység153mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH7,49 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid25mg/l
Vas36µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség501µS/cm
pH7,48 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid24mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH7,49 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid25mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség513µS/cm
pH7,46 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid26mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység155mg/l CaO
Vezető képesség526µS/cm
pH7,46 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid27mg/l
Vas24µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység166mg/l CaO
Vezető képesség555µS/cm
pH7,45 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid25mg/l
Vas37µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség509µS/cm
pH7,48 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid28mg/l
Vas16µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység172mg/l CaO
Vezető képesség584µS/cm
pH7,47 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid25mg/l
Vas15µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség517µS/cm
pH7,51 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid25mg/l
Vas36µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség513µS/cm
pH7,49 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid26mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység158mg/l CaO
Vezető képesség529µS/cm
pH7,50 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid26mg/l
Vas44µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység157mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH7,49 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,33mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség510µS/cm
pH7,48 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség522µS/cm
pH7,49 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,32mg/l
Klorid31mg/l
Vas37µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység195mg/l CaO
Vezető képesség654µS/cm
pH7,41 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid30mg/l
Vas34µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység182mg/l CaO
Vezető képesség621µS/cm
pH7,42 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid34mg/l
Vas41µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát13,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység211mg/l CaO
Vezető képesség713µS/cm
pH7,43 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,34mg/l
Klorid34mg/l
Vas46µg/l
Mangán17µg/l
Nitrát13,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység208mg/l CaO
Vezető képesség704µS/cm
pH7,42 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid33mg/l
Vas50µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység221mg/l CaO
Vezető képesség738µS/cm
pH7,43 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid34mg/l
Vas27µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát13,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység205mg/l CaO
Vezető képesség698µS/cm
pH7,43 
Budaörs
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid26mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység162mg/l CaO
Vezető képesség550µS/cm
pH7,53 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid27mg/l
Vas18µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát16,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség544µS/cm
pH7,50 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid34mg/l
Vas22µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát13,3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység222mg/l CaO
Vezető képesség735µS/cm
pH7,41 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid34mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát13,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység219mg/l CaO
Vezető képesség723µS/cm
pH7,46 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség520µS/cm
pH7,54 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid25mg/l
Vas18µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát15,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség510µS/cm
pH7,49 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid26mg/l
Vas55µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát14,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység155mg/l CaO
Vezető képesség520µS/cm
pH7,54 
vizminőség lapozás jobbra
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
munkatérkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében.

utcakereső
hívja online a vízvonalat