Budapest Főváros

A szolgáltatás tartalma

A jelenleg elérhető legmodernebb technológiával működő georadar segítségével könnyedén felkutathatóak a nyilvántartásokban nem, vagy hibásan szereplő csövek, vezetékek, kábelek. Segítségével pontosan meghatározható bármely vízvezeték nyomvonala, legyen szó fém, PVC, beton vagy más anyagú csőről, és nagyobb munkák előtt a közművek feltérképezésére is kiválóan hasznosítható.

Működési elve

A talajradar elektromágneses impulzusokat bocsát ki, melyek a talajba (médiumba) hatolva, annak dielektromos tulajdonságai miatt visszaverődnek a vevőantennához.

Működése a gyakorlatban

A talajradar egy adó- és egy vevőantennából, valamint egy központi irányító egységből áll. Ez utóbbi vezérli a jelkibocsátást és kapcsolatot tart a mérést vezérlő számítógéppel. Az adó a talaj felszínén mozogva rövid időtartamú elektromágneses hullámokat bocsát a talajba mintegy hatméteres mélységig. A radarhullámok a különböző talajszerkezetekről, illetve a felszín alatti közművekről, objektumokról eltérő módon verődnek vissza a vevőegységhez. A visszaérkezett jeleket a vevőantenna regisztrálja, így a mérés folyamán egy olyan időszelvényt kapunk, amelyen láthatók a visszaverődésből kapott jelek. E visszaérkező hullámokat használja fel a radar kezelőegysége 2D-s képalkotásra, amely egyúttal alapja lehet egy speciális számítógépes program segítségével készülő 3D-s kiértékelésnek is.

A mérési adatok feldolgozását geofizikai szaktudásunk mellett megfelelő programtámogatás is segíti.

Példák a talajradar helyszínen készített 2D-s és számítógéppel generált 2D-s és 3D-s képeire:
(Az eredeti felbonátsú képekért kattintson a kis képekre!) 

 A talajradar monitorán megjelenő valósidejű 2D-s kép 1. kép - A talajradar monitorán megjelenő valósidejű 2D-s kép
 Számítógéppel generált 2D-s radargram 2. kép - Számítógéppel generált 2D-s radargram
 3D-s ábrázolás elkészítése a felvett keresztszelvényekből 3. kép - 3D-s ábrázolás elkészítése a felvett keresztszelvényekből
 A régetek 4. kép - A régetek "lelapozása" a céltárgyig
 A céltárgy grafikus megjelenítése 5. kép - A céltárgy grafikus megjelenítése

A szolgáltatás legfőbb előnye

A talajradar segítségével mintegy négy-ötméteres mélységig lehetséges a földfelszín alatti nemfémes anyagok, objektumok felderítése, valamint a talajszerkezet vizsgálata, így nincs szükség költséges és időigényes bontási, helyreállítási, ásási vagy mintavételi munkálatok elvégzésére.

A föld alól is előkerítjük - tájékoztató kiadvány

A föld alól is előkerítjük - rövidfilm

Kiemelt alkalmazási területek

Közműszolgáltatók

A hagyományos eszközök nem képesek kimutatni a nemfémes közműveket. A talajradar segítségével a közműszolgáltatók pontos információt kaphatnak hálózatuk és egyéb földalatti szerelvényeik elhelyezkedéséről. A talajradar ugyanakkor nemcsak ezekre a problémákra kínál megoldást, hanem kitűnően használható az üregesedés jelenségének felderítésére és egyéb, a talajszerkezetben található anomáliák feltárására is.

A talajradar használata fontos lehet az új nyomvonalak kijelölésekor, ismeretlen nyomvonalú közművek feltárásakor, valamint bontási munka megkezdése előtt a társközművek hálózatának felderítésekor.

A talajradaros mérés a hagyományos eljárásoknál egyszerűbb és gyorsabb, a mérési adatok kiértékelése is kevesebb időt igényel. Emellett viszonylag pontos mélységadatot kapunk az egyes szerelvények és hálózati elemek elhelyezkedéséről, ami GPS-koordinátákkal kombinálva talajtérkép elkészítését is lehetővé teszi.

Úthálózat

A pályaszerkezeti rétegek vastagságának megállapítására, üregesedések, kezdődő útbeszakadások, lehetséges felfagyási pontok lokalizálására, az útpálya alatt húzódó fémes-nemfémes közművek helyzetének azonosítására is a legjobb megoldás.

Archeológia

A gyors és hatékony talajradar-felmérés eredményeként az archeológiai feltárás célirányosan történhet útépítések és egyéb nagy beruházások előtt. A roncsolásmentes vizsgálat során nemcsak a felszín alatti struktúrák helye, de mélysége is azonosításra kerül.

Ajánlatkérés, megrendelés

Amennyiben további tájékoztatást vagy egyedi árajánlatot kér szolgáltatásunkról, örömmel állunk rendelkezésére alábbi elérhetőségeinken:

talajradar@vizmuvek.hu

06-1-465-2679

VízPlusz kapcsolatfelvétel














hívja online a vízvonalat
online ügyfélszolgalat
online ügyfélszolgalat hangulatképe

Online ügyfélszolgálatunkat a hét minden napján elérheti.

víminőség
vizminőség lapozás balra
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid24mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység146mg/l CaO
Vezető képesség498µS/cm
pH7,50 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid25mg/l
Vas26µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység147mg/l CaO
Vezető képesség499µS/cm
pH7,50 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid24mg/l
Vas19µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség503µS/cm
pH7,50 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,37mg/l
Klorid25mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység153mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH7,49 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid25mg/l
Vas36µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség501µS/cm
pH7,48 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid24mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH7,49 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid25mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség513µS/cm
pH7,46 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid26mg/l
Vas25µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység155mg/l CaO
Vezető képesség526µS/cm
pH7,46 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid27mg/l
Vas24µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység166mg/l CaO
Vezető képesség555µS/cm
pH7,45 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,30mg/l
Klorid25mg/l
Vas37µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség509µS/cm
pH7,48 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid28mg/l
Vas16µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység172mg/l CaO
Vezető képesség584µS/cm
pH7,47 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid25mg/l
Vas15µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség517µS/cm
pH7,51 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid25mg/l
Vas36µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség513µS/cm
pH7,49 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid26mg/l
Vas30µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység158mg/l CaO
Vezető képesség529µS/cm
pH7,50 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid26mg/l
Vas44µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység157mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH7,49 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,33mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség510µS/cm
pH7,48 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,27mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát10,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség522µS/cm
pH7,49 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,32mg/l
Klorid31mg/l
Vas37µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység195mg/l CaO
Vezető képesség654µS/cm
pH7,41 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid30mg/l
Vas34µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység182mg/l CaO
Vezető képesség621µS/cm
pH7,42 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid34mg/l
Vas41µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát13,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység211mg/l CaO
Vezető képesség713µS/cm
pH7,43 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,34mg/l
Klorid34mg/l
Vas46µg/l
Mangán17µg/l
Nitrát13,1mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység208mg/l CaO
Vezető képesség704µS/cm
pH7,42 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid33mg/l
Vas50µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát12,9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység221mg/l CaO
Vezető képesség738µS/cm
pH7,43 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid34mg/l
Vas27µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát13,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység205mg/l CaO
Vezető képesség698µS/cm
pH7,43 
Budaörs
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid26mg/l
Vas29µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,2mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység162mg/l CaO
Vezető képesség550µS/cm
pH7,53 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid27mg/l
Vas18µg/l
Mangán5µg/l
Nitrát16,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség544µS/cm
pH7,50 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid34mg/l
Vas22µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát13,3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység222mg/l CaO
Vezető képesség735µS/cm
pH7,41 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,28mg/l
Klorid34mg/l
Vas14µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát13,6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység219mg/l CaO
Vezető képesség723µS/cm
pH7,46 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,24mg/l
Klorid25mg/l
Vas28µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát11,4mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség520µS/cm
pH7,54 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid25mg/l
Vas18µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát15,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység148mg/l CaO
Vezető képesség510µS/cm
pH7,49 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid26mg/l
Vas55µg/l
Mangán<5µg/l
Nitrát14,0mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység155mg/l CaO
Vezető képesség520µS/cm
pH7,54 
vizminőség lapozás jobbra
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
   
     
munkatérkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében.

utcakereső
hívja online a vízvonalat