Nemzetközi arany minősítésú szolgáltató

Fürdővízvizsgálat

A Fővárosi Vízművek laboratóriuma külső megrendelésre is végez akkreditált mintavételi, vízvizsgálati és véleményezési tevékenységet fürdővizek vízmintáiból.

Mikor kell és érdemes fürdővízvizsgálatot kérni?

Amennyiben Ön vagy cége közfürdőt üzemeltet, meg kell felelnie a 37/1996. (X. 18.) NM rendeletben foglalt üzemeltetési és közegészségügyi feltételeknek. A jogszabály a folyamatosan tisztított, fertőtlenített vizű vízforgatásos medencék vizére, valamint a tisztított, visszaforgatott vízre is határértékeket állapít meg. Az előírásoknak való megfelelés csak rendszeres vízvizsgálatokkal biztosítható. Laboratóriumunk akkreditáltan végzett mesterséges fürdővíz-mintavétellel, a vizsgálatok elvégzésével, valamint az eredmények véleményezésével áll szíves rendelkezésére.

Bemutató rövidfilmünk

Miért minket válasszon?

  • A több mint 150 éves múlttal rendelkező Fővárosi Vízművek Zrt. fennállása óta jelentős tapasztalatokat halmozott fel vízvizsgálati és véleményezési tevékenységekben.
  • A laboratórium az MSZ EN ISO/IEC 17025:2005 szabvány követelményeinek megfelelően a Nemzeti Akkreditáló Hatóság által tanúsított (NAH-1-0681/2019). A laboratórium évről-évre bővíti az akkreditált vizsgálati módszerei palettáját. Műszerparkját a kor elvárásainak és a jó laboratóriumi gyakorlatnak megfelelően folyamatosan fejleszti.
  • Mintavételi, vizsgálati tevékenységeink elvégzésének színvonalát, minőségirányítási rendszerünket folyamatosan fejlesztjük megrendelőink elvárásainak figyelembe vételével, a megrendelői elégedettség növelése érdekében.
  • A mintavételi és vizsgálati adatok bizalmas kezelése értelmében az adatok csak az arra felhatalmazott személyekhez juthatnak el.
  • A mintavételi és vizsgálati tevékenység megfelelő számú és szakképzettséggel rendelkező személyzettel kerül elvégzésre. Munkatársaink rendszeres képzéseken vesznek részt mind a szakmai, mind a minőségirányítási rendszerrel kapcsolatos területeken. A képzések hatékonyságát ellenőrizzük, az eredményeket dokumentáljuk.
  • A megfelelő környezeti feltételek megteremtésével és folyamatos fenntartásával biztosítjuk, hogy külső tényezők a pontos és megbízható munkát ne zavarják.
  • A személyzet díjazása független az elvégzett mintavételek és vizsgálatok számától, valamint eredményétől. Munkatársaink tevékenysége mentes minden olyan tényezőtől, ami a pártatlan és független műszaki ítéletét befolyásolhatná.

Ajánlatkérés, megrendelés

Amennyiben információra vagy ajánlatra van szüksége, az oldal alján található "VÍZPLUSZ KAPCSOLATFELVÉTEL" űrlap kitöltésével jelezheti. Az űrlapon megadott elérhetőségen munkatársunk hamarosan felveszi Önnel a kapcsolatot, hogy a pontos igények szerinti, személyreszabott megoldást tudjuk biztosítani.

Hatósági engedélyekhez szükséges vízvizsgálat esetén mindig egyeztetni szükséges az illetékes hatósággal akár arról, hogy milyen vizsgálatokra van szükség, akár arról hogy szükséges-e akkreditált mintavétel.

A laboratóriumunktól megrendelhető teljes vizsgálati listánk ide kattintva tekinthető meg.

Amennyiben pontosan tudja, mely laboratóriumi szolgáltatásunkat veszi igénybe, kérjük, töltse ki Megrendelőlapunkat, melyet ide kattintva tekinthet meg és aláírva küldje el a vizelemzes@vizmuvek.hu e-mail címre.

Legionella-kockázatbecslés

Egészségügyi szempontból a Legionella-jelenlét hatalmas kockázattal bír.

Azon közforgalmú létesítmények számára, melyek olyan 20-50 °C közötti hőmérsékletű vizet tartalmazó berendezéseket alkalmaznak, használnak, működtetnek, tartanak karban, ahol aeroszol képződés lehetősége is fennáll, jogszabály állapítja meg, a kötelező vízminták vizsgálatának gyakoriságát.

A Fővárosi Vízművek speciális Legionella-kockázatbecslés szolgáltatása biztosítja az aeroszol technikát alkalmazó berendezéseket használó egészségügyi és szociális intézmények, kereskedelmi szálláshelyek, és közfürdők üzemeltetői számára (pl. meleg vizű medencét, pezsgőmedencét, élménymedencét, hidroterápiás kezelőt üzemeltetők) –, hogy a jogszabály adta lehetőségek figyelembe vétele mellett, a lehető leghatékonyabb és legbiztonságosabb mintavételi tervvel és megoldási javaslattal végeztethessék el a vizsgálatokat, különös figyelmet fordítva a magas kockázati faktorra.

A szolgáltatással kapcsolatos információk innen érhetők el. >>

Mintavétel

Mintavétel igénylésénél akkreditált és nem akkreditált mintavételre is van lehetőség.

Akkreditált mintavétel: laboratóriumunk végzi térítés ellenében, melynek időpontjáról a megrendelése alapján, telefonon egyeztetünk Önnel.

Nem akkreditált mintavétel (megrendelő által): ügyfelünk végzi el, melyre az alábbi két lehetőség kínálkozik.
  • Erre a célra biztosított laboratóriumi edényzetben, mely átvehető laboratóriumunkban (Mintavételi ajánlás – IVÓ/KÚTVÍZ),
  • vagy mintánként legalább 2 db 1,5 literes palackban leadva, ahol az egyik palackot enyhén hypos vízzel kell átöblíteni a mikrobiológia vizsgálatokhoz (Kérjük, jelölni a palackon, hogy melyiket fertőtlenítették!), majd mindkét palackot minimum 2-3-szor öblítsék át a vizsgálandó vízzel, azok feltöltése előtt.
  • Amennyiben kifolyatás nélküli ólom, nikkel vagy réz vizsgálatot is rendel, kérjük, azt vegye le először, külön palackba, átöblítés nélkül, reggeli órákban csapnyitást követően!
Mintavételi edények kiadása és mintaátvétel: hétfő-csütörtök 7.30 – 13.00 óra között a laboratóriumban.

Vízvizsgálati jegyzőkönyv átvétele

Kollégánk értesítését követően társaságunk ügyfélszolgálati irodájában készpénzzel, illetve bankkártyával egyaránt kifizetheti laboratóriumi szolgáltatásunkat, mellyel egy időben megkapja az eredeti vizsgálati jegyzőkönyvet.

Átutalással való fizetés is lehetséges, melyet az Ügyfélnek a megrendelés Megrendelő egyéb kérései rovatban kell feltüntetnie. Azonban ezt nem javasoljuk, mert ez meghosszabbítja az eredményekhez való hozzájutás idejét, mivel a jegyzőkönyvet csak a díj rendezését követően, az utalási bizonylat beérkezése után tudjuk postázni. Utalási bizonylatot a vizelemzes@vizmuvek.hu e-mail címre kell továbbítani és az utalási bizonylatnak tartalmaznia kell a jegyzőkönyv számát, mely a Fővárosi Vízművek Zrt. által kiállított számlán szerepel.

Vizsgálati eredmény kiadás ideje: vízminta laboratóriumunkba történő beérkezést követő 7 munkanapon belül, kivéve Legionella-szám vizsgálata esetén: 15 munkanap.

Átvétel helye: ügyfélszolgálati irodánkban – 1138 Budapest, Váci út 182. (bejárat a Duna pláza parkolója felől).

Átvétel ideje:
  • hétfő-csütörtök: 8.00 – 16.00
  • péntek: 8.00 – 13.00
Amennyiben nem a megrendelőlapon szereplő személy (név/cégnév) veszi át a jegyzőkönyvet, úgy meghatalmazás is szükséges, melyet ide kattintva letölthet.
Céges megrendelés esetén aláírási címpéldány bemutatása is szükséges ügyfélszolgálati irodánkban.

Laboratórium elérhetősége

Fővárosi Vízművek Zrt.
Laboratórium
Cím:
1044 Budapest, Váci út 102/V.
Telefon: 06 1 435 3909
E-mail: vizelemzes@vizmuvek.hu
Mintavételi edények kiadása és mintaátvétel: hétfő-csütörtök 7.30 – 13.00 óra között

Laboratóriumunk megközelíthető:

Gyalog, tömegközlekedéssel: 104, 204 BKV, valamint a Volánbusz járataival, az Ungvári utca megállónál. Gyalogos bejárat a zebrával szembeni kis kapunál. Kérjük, használja a kaputelefont!

Autóval: Az alábbi térkép szerint a Váci útról behajtva a Rév utcába, majd a Rév utcában jobb oldalt a második leágazáson keresztül haladva, az út végén található a laboratórium parkolója. A parkoló melletti épületben üzemel a laboratórium.
VízPlusz kapcsolatfelvétel














Kérjük, ismerje meg és fogadja el Adatkezelési tájékoztatónkat!
 


captcha

Kérjük, a megjelenő karakterek nagy betűs
változatát írja az üres mezőbe („k” helyett „K” stb.)!

Tisztelt Ügyfelünk!
Tekintettel a kialakult járványügyi helyzetre, laboratóriumunk átmenetileg nem fogad be mintát, mintavételi és mintaátvételi tevékenységünk ideiglenesen szünetel!
Honlapunkon tájékoztatni fogjuk, amikor társaságunk újra fogad megrendeléseket!

Türelmüket és megértésüket köszönjük!                

Fővárosi Vízművek Zrt.
víminőség
vizminőség lapozás balra
Biatorbágy
Szabad aktív klór0,15mg/l
Klorid22mg/l
Vas35µg/l
Mangán4µg/l
Nitrát3mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség556µS/cm
pH8 
Budakeszi
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid24mg/l
Vas15µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség439µS/cm
pH8 
Budaörs
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség443µS/cm
pH8 
Dunabogdány
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas<5µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység175mg/l CaO
Vezető képesség559µS/cm
pH7 
Halásztelek
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység150mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
Budapest - I. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas7µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység124mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - II. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység129mg/l CaO
Vezető képesség444µS/cm
pH8 
Budapest - III. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség420µS/cm
pH8 
Budapest - IV. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid21mg/l
Vas7µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség429µS/cm
pH8 
Budapest - IX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas6µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség442µS/cm
pH8 
Kisoroszi
Szabad aktív klór0,14mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Pócsmegyer
Szabad aktív klór0,29mg/l
Klorid18mg/l
Vas<5µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység115mg/l CaO
Vezető képesség423µS/cm
pH8 
Százhalombatta
Szabad aktív klór0,13mg/l
Klorid32mg/l
Vas17µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát12mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység169mg/l CaO
Vezető képesség541µS/cm
pH8 
Szigetmonostor
Szabad aktív klór0,26mg/l
Klorid24mg/l
Vas<5µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség440µS/cm
pH8 
Szigetszentmiklós
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid27mg/l
Vas16µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség531µS/cm
pH8 
Tököl
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas21µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát5mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység141mg/l CaO
Vezető képesség512µS/cm
pH8 
Budapest - V. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid19mg/l
Vas17µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység116mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - VI. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid23mg/l
Vas29µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség419µS/cm
pH8 
Budapest - VII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid23mg/l
Vas8µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység127mg/l CaO
Vezető képesség430µS/cm
pH8 
Budapest - VIII. kerület
Szabad aktív klór0,21mg/l
Klorid21mg/l
Vas6µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát6mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - X. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid23mg/l
Vas9µg/l
Mangán1µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység126mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XI. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid24mg/l
Vas11µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség465µS/cm
pH8 
Budapest - XII. kerület
Szabad aktív klór0,23mg/l
Klorid24mg/l
Vas9µg/l
Mangán<1µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység125mg/l CaO
Vezető képesség433µS/cm
pH8 
Budapest - XIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid22mg/l
Vas26µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség436µS/cm
pH8 
Budapest - XIV. kerület
Szabad aktív klór0,20mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység122mg/l CaO
Vezető képesség426µS/cm
pH8 
Budapest - XIX. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid26mg/l
Vas8µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység142mg/l CaO
Vezető képesség494µS/cm
pH8 
Budapest - XV. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid22mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység123mg/l CaO
Vezető képesség431µS/cm
pH8 
Budapest - XVI. kerület
Szabad aktív klór0,25mg/l
Klorid21mg/l
Vas9µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát7mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység121mg/l CaO
Vezető képesség428µS/cm
pH8 
Budapest - XVII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid23mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát8mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység130mg/l CaO
Vezető képesség441µS/cm
pH8 
Budapest - XVIII. kerület
Szabad aktív klór0,22mg/l
Klorid27mg/l
Vas15µg/l
Mangán3µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység151mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XX. kerület
Szabad aktív klór0,18mg/l
Klorid26mg/l
Vas15µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység149mg/l CaO
Vezető képesség519µS/cm
pH8 
Budapest - XXI. kerület
Szabad aktív klór0,16mg/l
Klorid27mg/l
Vas28µg/l
Mangán6µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység154mg/l CaO
Vezető képesség537µS/cm
pH8 
Budapest - XXII. kerület
Szabad aktív klór0,17mg/l
Klorid26mg/l
Vas7µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát9mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység152mg/l CaO
Vezető képesség516µS/cm
pH8 
Budapest - XXIII. kerület
Szabad aktív klór0,19mg/l
Klorid28mg/l
Vas10µg/l
Mangán2µg/l
Nitrát10mg/l
Nitrit<0,03mg/l
Ammónium<0,04mg/l
Összes keménység161mg/l CaO
Vezető képesség546µS/cm
pH8 
vizminőség lapozás jobbra
Munka térkép

Interaktív térkép szolgáltatásunk segítségével aktuálisan tájékozódhat arról, hogy a Fővárosi Vízművek szolgáltatási területén éppen hol folynak vízcső felújítási, karbantartási vagy hibaelhárítási munkák. Az egyes címkék a munkálatok jellegét, várható befejezési idejét és a forgalmi rend változásait is jelzik, segítve az autóval közlekedőket útvonaluk megtervezésében. A munkatérkép megjelenítéséhez legalább Internet Explorer 9-es vagy annál magasabb verziószámú alkalmazás letöltése javasolt. Kérjük, frissítsen az Ön operációs rendszeréhez támogatott legújabb verzióra.

utcakereső