Ugrás a fő tartalomra

Tisztelt Felhasználó!

Az Ön által használt böngésző elavult, javasoljuk, hogy oldalunkat a megfelelő vizuális megjelenés érdekében korszerűbb (pl.: chrome, firefox, edge, stb.) böngésző használatával keresse fel ismét!

Megértését és együttműködését köszönjük!

Fővárosi Vízművek Zrt.

Társaságunk

Az 1868-ban alapított Fővárosi Vízművek a térség egyik meghatározó, legnagyobb múlttal rendelkező víziközmű-szolgáltatója, mely tevékenysége során a másfél évszázados hagyományt és tapasztalatot az innovációval, a legkorszerűbb berendezésekre és technológiára, informatikai háttérre épülő üzemeltetéssel és ügyfélkiszolgálással ötvözi. 

A társaság működését, ahogyan a múltban mindig, úgy a jelenben is minden területen az igényesség, a professzionalizmus iránti igény, az adott kor szellemének való maximális megfelelés jellemzi.  Ennek köszönhető, hogy Európa kilencedik legnagyobb városában, Budapesten víziközmű-szolgáltatást nyújtva a társaság és annak szakemberei nemcsak Közép-Kelet-Európában váltak elismertté, világviszonylatban is ismertségre tettek szert.  Ezt tanúsítja a számos hazai és külföldi szakmai és társadalmi elismerés mellett a legmagasabb, arany fokozatú szolgáltatói tevékenységi színvonalért (Gold Standard for utility perfomance) odaítélt „A világ kiemelkedő hálózatüzemeltetőinek tagja” (Member of the Leading Utilities of the World Network) cím viselésére feljogosító, 2017-ben elnyert kitüntető díj.

A Fővárosi Vízművek fő tevékenysége a Budapesten és a város agglomerációjában több mint 2 millió ember számára nyújtott ivóvíz-szolgáltatást, ivóvíz-átadást, szennyvíz-elvezetést és -tisztítást is magában foglaló víziközmű-szolgáltatás.

A fővárost és agglomerációját közel 5400 kilométer hosszan húzódó vezetékrendszer hálózza be. A Szentendrei-szigeten található, Európa egyik legnagyobb, egy helyre koncentrált parti szűrésű ivóvízkészletének hasznosításával Budapest ivóvízellátása teljes egészében azokra a parti szűrésű horizontális, cső- és csápos kutakra épül, amelyek kivitelezésében és karbantartásában a társaság leányvállalata, a DUNA-KÚT Kft. tölt be meghatározó szerepet. A Szentendrei-sziget mellett további három víznyerő területen összesen 760 kút biztosítja a főváros és az agglomeráció vízellátását, melyek naponta több mint 1 millió köbméter ivóvíz kitermelését teszik lehetővé. Az ivóvíztermelő- és ellátó rendszer teljes egészében automatizált. 

A folyamatos megújulási szándéktól vezérelt, a változó kihívásokhoz dinamikusan alkalmazkodó Fővárosi Vízművek tevékenységében nagy hangsúlyt kapnak a műszaki-fejlesztési projektek, melyek közül kiemelkednek a belső erőforrások segítségével a létesítmény- és hálózatüzemeltetés, a vízminőség-biztosítás, a környezettudatos, részben az energiahatékonyság-növelését célzó üzemeltetés és az üzemirányítás informatikai megoldásai területén megvalósított beruházások, valamint a mobil ivóvíz-tisztító berendezések fejlesztése.

A vállalat akkreditációval rendelkező laboratóriumában évente közel 10 000 szerves és szervetlen kémiai, mikrobiológiai, mikroszkópos biológiai és toxikológiai vizsgálat során csaknem 180 000 paraméter vizsgálatát végzik, amellett, hogy a külső megrendelések teljesítésével többlet árbevételhez juttatják a társaságot.

A nemzetközi szerepvállalás az alternatív, nem közvetlenül vízértékesítésből és szennyvíz-szolgáltatásból származó bevételek növelésében, a vállalat értékének erősödésében és az alaptevékenységre vonatkozó szakmai tapasztalatszerzésben és know-how bővítésben egyaránt fontos szerepet játszik. Arra a tudásra és tapasztalatra építve, amelyre a társaság a szerkezetátalakítás, a folyamatirányítás és –automatizálás, a pénzügyi és számviteli folyamatok megújítása, valamint a hatékonyságjavítás, az ügyfélkiszolgálás korszerűsítése, az innovatív technológiai folyamatok integrálása terén szert tett, korszerű és egyedi megoldásokat kínál nemzetközi partnereinek. Legyen szó műszaki tanácsadásról, víztisztító, szennyvíztisztító telepek vagy berendezések tervezéséről és megvalósításáról vagy akár mobil víztisztítók telepítéséről.