Az Ön által használt böngésző elavult, javasoljuk, hogy oldalunkat a megfelelő vizuális megjelenés érdekében korszerűbb (pl.: chrome, firefox, edge, stb.) böngésző használatával keresse fel ismét!
Megértését és együttműködését köszönjük!
Fővárosi Vízművek Zrt.
A városok vízfogyasztása napszakonként változik, miközben a víz kitermelése folyamatosan történik. A medencék és a víztornyok szerepe az, hogy ezt kiegyensúlyozzák, így ezekben tároljuk az adott pillanatbeli felesleget. Emellett a bennük lévő víztömeg adja a rendszer működéséhez szükséges hidrosztatikus nyomást, kiegyenlíti a nyomásingadozásokat, valamint szükség esetén tűzoltó vízként is funkcionál.
Az 1972-1980 között elkészült Gruber József víztároló a Gellért-hegyre épült, hiszen így a város szívében, kellően magasan helyezkedik el ahhoz, hogy a város nagy részébe el tudja juttatni a vizet. A főváros zavartalan vízellátásához – a víz beszerzésére, tisztítására, szállítására, elosztására szolgáló létesítmények és berendezések biztonságos és gazdaságos működtetéséhez – a napi legnagyobb vízfogyasztás (450 millió liter) egynegyedének megfelelő méretű tárolótérre van szükség. A Gellért-hegyen üzemeltetési és költségvetési szempont miatt minél nagyobb medencét akartak építeni, ám a Gellért-hegy belsejébe „csak” 80 000 köbméter megépítésére volt lehetőség.
A medence helyét a hegybe vájták, ezért összesen 140 000 m3 földet mozgattak meg a munkálatok során. Gyakorlatilag elhordták a hegyet, megépítették a medencét, majd a hegyet visszaépítették a medence köré. A víztároló két, egyenként 40 000 m3-es ikerkamrából áll, melyek egymás mellett helyezkednek el. Egynek-egynek a hasznos alapterülete 5 000 négyzetméter, belsejükben a vízoszlop magassága 8 méter, így együttesen 80 millió liter ivóvizet képesek tárolni. A medence két részre osztásával a főváros ivóvízellátása az egyik kamra tisztítása, illetve esetleges javítása esetén is zavartalanul biztosítható.
Az új létesítményt egy 1 132 méter hosszú, járható csőalagúttal kötötték össze a hegy túloldalán található 30 000 m3-es Barlangmedencékkel.
A víztárolónak időállónak és vízzárónak, valamint viszonylag olcsónak kellett lennie, ezért az egész medence feszített vasbetonból készült. A feszítésnek köszönhetően nem keletkezhettek hajszálrepedések a szerkezetben. A megfelelő minőségű beton elkészítéséhez nemcsak az összetevők aránya és a cement milyensége volt fontos, hanem a homokos kavics szemcséinek a mérete is – ugyanis ez a megfelelő tömörség záloga. A betonhoz vízzáróságot és tömörséget fokozó kiegészítőket is kevertek.
A legnagyobb kihívást az óriási medencék 6 000 m2-es, 30 cm vastag alaplemezének megépítése jelentette. Az építés során egy-egy szerkezeti elem elkészítése több napot vett igénybe, így a munka nem állhatott meg, nehogy idő előtt megkössön a beton. Az alaplemez elkészítése 41 óra alatt, folyamatos munkával, három műszakban valósult meg. 25 keverőkocsi megállás nélkül szállította a betont. Ezek óránkénti érkezése olyannyira fontos volt, hogy a teherautókat a forgalmasabb csomópontokon rendőrök segítették át. Az építkezésen dolgozó kétszáz ember óránként 50 m3, összesen 2 000 m3 betont dolgozott be.
Az alaplemezt 2,5 méteres sávokban építették, melyhez úgy adagoltak kötéslassítót, hogy a szomszédos sávok még egymáshoz tudjanak kötni. A lemezt az elkészülte után 3-4 órával vízzel árasztották el.
A 10 méter magas, 35 cm vastag oldalfalak zsaluzással készültek, melyeket az óriási nyomás miatt rácsos acéltartókkal támasztottak meg, és a külső és belső elemeket a betonfalon átmenő feszítőrudakkal kötötték össze. A betont tölcséren keresztül juttatták a zsaluzatba, tömörítéséhez pedig rúdvibrátorokat használtak.
A medencéket támasztó 2 x 106 oszlop is a falakkal egy időben készült, 2 x 8 10 méter magas, és 2,5 méter széles zsaluelem használatával. Amíg az egyiket összeállították, a másikba szivattyúzták a betont. Az elkészült falakat 6 hétig vízzel permetezték az ideális kötési körülmények megteremtése érdekében.
A medencék alá homokos kavicsréteget terítettek, hogy a rétegvizek zavartalanul elfolyhassanak. A létesítmény környezetében a csapadék összegyűjtésére és elvezetésére szivárgási rendszert alakítottak ki, a kamrák külsejére hő- és vízszigetelő réteg, a fák gyökerei ellen pedig acéllemez került. A víztároló tetején a Filozófusok kertjét alakították ki, így a létesítmény teljes egészében a térszín alá került. Az építkezést nehezítette, hogy a földben második világháborús lőszerek rejtőztek, melyeket különleges műszerek segítségével kellett eltávolítani.
A víztárolók legfontosabb feladata, hogy ne romoljon bennük a víz minősége, melynek elsődleges feltétele, hogy a víz mindig ugyanannyi ideig tartózkodjon a medencében. El kell kerülni a pangó zónák és örvények kialakulását, ugyanis ezekben mikroorganizmusok telepedhetnek meg.
A Gruber József víztárolót a Münchenben tervezett medence inspirálta, alakját az ottani szakemberek modellkísérletei alapján mintázták. A vizet megérkezésekor két perforált fal várja, melyen áthaladva lamináris áramlás alakul ki, majd a víz egy réselt falú elosztócsatornába ömlik. Ennek a kialakításnak köszönhetően a medencében észrevehetetlenül, folyamatosan áramlik; a beérkező víz dugattyúszerűen maga előtt tolja a már bent lévőt, és nem keveredik vele. A modellezés szerint a víz körülbelül 24 órát tölt a medencében, amíg lassan áthalad rajta.
A víz minőségének megőrzése érdekében ügyelnünk kell a folyamatos – vízzel megegyező hőmérsékletű (12-14 C°) – szellőztetésre is, ami a víz oxigénveszteségét pótolja, illetve megakadályozza, hogy a mennyezeten lecsapódó párában mikroorganizmusok telepedjenek meg.
A szellőztetés ideiglenes szüneteltetésére felkészülve néhány éve egy új, speciális Microtop nevű anyagból készült fröccsentett plafonnal látták el az ikerkamrákat. Ennek az a rendkívüli tulajdonsága, hogy a felületi feszültség miatt arra kényszeríti az esetlegesen megtelepedő vízcseppeket, hogy azok visszahulljanak a medencébe. Ennek a technikának is az a szerepe, hogy megelőzze a mikroorganizmusok megtelepedését.
Gruber József (1915-1972) 1950-től tanszékvezető tanára volt a Budapesti Műszaki Egyetem Áramlástan Tanszékének, 1953-55 között a Gépészmérnöki Kar dékánja, 1961-64 között a Műegyetem rektora.
A korábban csak Sánc utcai medencének nevezett gellérthegyi létesítmény 2006 óta viseli a professzor nevét, emléket állítva a víztároló áramlástani modellezésében vállalt kimagasló szerepének. Gruber József munkájának köszönhetően bizonyosodott be, hogy a medencék eltérő üzemeltetése miatt a példának tekintett müncheni megoldással ellentétben, a hazai kamrákban a réselt fal mentén csökkenő sebességgel lehet létrehozni a megfelelő áramlást. Ezt 1971-ben egy, a vízszint emelkedését és süllyedését modellező, „lélegző” kísérleti berendezéssel a Műegyetem Áramlástan Tanszékén tesztelték a professzor irányításával.
A víztárolóba a Duna-menti kutakból, természetes módon (kavics-, és homokrétegen keresztül) megszűrt víz érkezik. A látogatói folyosóról betekintve a víz kéknek tűnik – ám ez csak illúzió. A fénytörés teszi – csakúgy, mint a szabad ég alatt –, ami a vízszint alatti reflektoros megvilágításra váltva be is bizonyosodik. A vízoszlop láthatatlanná válik, a medence vízfelszín alá eső része pedig zöldesen kezd fényleni.
A vízoszlop ingadozása a fogyasztástól függ, általában 2-5 méter között van, ám a hihetetlen víztömeg miatt a változás aligha érzékelhető a párhuzamosan üzemeltetett kamrákban. Gondoljunk csak bele, egy medencében egy 1 méteres vízoszlop 5 millió liter vizet jelent. Budapest napi vízigénye 450 millió liter körül mozog, így nincs szükség rá, hogy teletöltsük a víztárolót.
Érdekesség, hogy az építéskor a napi vízfogyasztás a duplája volt a mainak, de a 80-as évektől egyre csökkent a város vízigénye. Ez leginkább a vízdíj bevezetésének köszönhető, ami miatt a vállalatok saját kutakat kezdtek fúrni, illetve a technológiai fejlődés hatására megjelentek a víztakarékos berendezések, háztartási gépek is. A jelenlegi vízfogyasztás az 1953-ban feljegyzett mennyiséggel azonos.
Egy kamra tisztítása - amit évente egyszer kell elvégezni - körülbelül egy hetet vesz igénybe. Ilyenkor a leülepített vizet a csatornába eresztik, majd speciális ruhába öltözve magasnyomású tömlőkkel mossák le a lerakódott vasmangánt a plafonról, az oszlopokról és a falakról. Végezetül a kamra alját tisztítják meg, a mosást követően pedig harmadáig töltik fel a medencét, majd a teljes méretének megfelelő mennyiségű hipót kevernek a vízbe, amit 24 óráig állni hagynak. (Összehasonlításképpen: a víztárolóban engedélyezett szabadklór mennyisége 0,3 mg/l, egy átlagos uszodáé pedig 1 mg/l.) Ezt követően feltöltik a maximális, 8 méteres vízoszlopig, mintát vesznek, és ha minden rendben van, a tárolót ismét csatlakoztatják a vízellátó hálózathoz.
Figyelmükbe ajánljuk a mosási munkákról megosztott Reels videónkat, amely a Facebook oldalunkon tekinthető meg.
Az ivóvíz közös kincsünk, ezért továbbra is mindent megteszünk, hogy megóvjuk, és mindenki számára elérhetővé tegyük a nap 24 órájában.
